Olaszország azt már rég megtanulta, hogy nem veheti fel Kínával a versenyt a divatiparban az árak tekintetében – így eddig az áruk minőségére helyezték a hangsúlyt, ellentétben a kínai tömeggyártással. Ezt a stratégiát választotta például a toszkán Prato városa is, ahol a világ egyik legjobb minőségű anyagait gyártották - eddig. Mostanra azonban a városnak és az egész országnak is egy újabb problémával kell szembenézniük.

Az 1980-as évek végétől egyre több kínai munkás települt a városba, akik szép lassan beépültek a textiliparba – majd át is vették ott a hatalmat. Mára kb. 3200 kínai cég gyártja a Kínából importált anyagokból olcsó ruháit, cipőit és táskáit a városban, amelyre persze így joguk van rátenni a „Made in Italy” címkét is – szépen kijátszva ezzel az olasz törvényeket és lejáratva az (eddig) magas minőséget fémjelző „Made in Italy”-t.

Az olaszokat pedig a legjobban éppen ez zavarja, hogy a piaci szabályozásokkal és törvényekkel előírt feltételeket kijátszva, saját térfelükön verték át őket, súlyosan károsítva ezzel az eredeti olasz cégeket.

A kínai-olasz textilgyárak ráadásul az adózást megkerülve, előszeretettel viszik ki az olaszországi profitot hazájukba különféle módszerekkel, jelenlétük pedig a helyiek szerint félő, hogy nem csak az adócsalást, hanem más bűnözési formákat is megnövel a térségben. Az embercsempészet, a prostitúció, a szerencsejáték és a pénzmosás szintén a palettán van. Sőt, néhányan egyenesen azt feltételezik, hogy a pekingi politika része, hogy az Olaszországba érkező bevándorlói áradattal megfojtsák az olasz ipart – bár ezt azért kissé túlzás lenne feltételezni.

A pratoi kínaiak persze ezekkel a vádakkal nem értenek egyet. Épp ellenkezőleg, úgy gondolják, ők csak éltek azokkal a lehetőségekkel, amelyek bármely olasz számára is adottak voltak, és a változó világgazdasági körülményeket kihasználva piaci sikereikkel megmentették a várost a gazdasági hanyatlástól.

Prato pedig már kezd úgy kinézni, mint egy kis kínai város. Egyre több üzletet és épületet vásárolnak fel a betelepülő távol-keletiek – sokszor készpénzzel fizetve -, amelyeken egyre gyakoribbak a két nyelven kiírt cégérek. Ráadásul az illegális bevándorlók és fekete munkások száma a városban több ezerre rúg, a rendőrségnek pedig szinte lehetetlen felvenni a harcot ellenük.

Az olyan fast-fashion márkák, mint a Zara, a Mango, a Top Shop vagy a Guess szintén előszeretettel vásárol ezektől a cégektől, így nem feltétlenül kell egyből örülnünk, ha valamelyik ruhánk címkéjén a „Made in Italy”-t látjuk.

Forrás:www.nytimes.com