Jelenleg a luxustermékek árai nem csak az adott márka értékét foglalják magukban, hanem az európai gyártási hely presztízsét is. A jövő héten kezdődő New York Fashion Week bemutatóin a ruhacímkéken nem csak egy neves márka fog szerepelni, de az is, hogy melyik hol készült (a „Made in Italy” vagy a „Made in France” megjelölés). A legtöbb új ázsiai tulajdonosnak pedig az a célja, hogy ennek a második címkének az értékét a „Made in China” vagy „Made in India” jelölésre ruházzák át. Ennek a változásnak első lépéseit már nem csak, hogy megtették, de úgy tűnik a trend kezd egyre erőteljesebb lenni.

 

Mindez azzal magyarázható, hogy a világ legdinamikusabban növekvő piacainak egyre nagyobb lélekszámú középosztályát egyre jobban megbecsülik a piaci szereplők. Kínában a luxustermékek értékesítése 2014-re várhatóan eléri a 14,6 milliárd dollárt, és mára már a legtöbb kínai város büszkélkedhet fényűző bevásárló központtal. Indiában a luxuspiac bár még kicsinek mondható, becsült növekedése évi 25%-os, amely szintén figyelemreméltó.

Számos ázsiai vállalat gondolja úgy, hogy olyan komparatív előnyökkel rendelkeznek a ruházat-központú luxus márkák piacán, amely lehetővé teheti számukra, hogy átvegyék az irányítást. Hazájukban alacsonyabb költségekkel tudják megoldani a gyártást, növelve ez által a haszonkulcsot, miközben a márkanevekben rejlő erőt és a már meglévő amerikai és európai értékesítési csatornákat is kihasználhatják az eladások növelésére.

 

Az ázsiai cégek közül sokan az olyan minőségi alapanyagok gyártását, mint például amilyen a skót szövet, meghagyja Európában, azonban a ruházati termékek gyártási folyamatát elviszi hazájába. Ezt a profitszerzési taktikát választotta például az indiai SKNL vállalat is, amely azt az amerikai Hart Schaffner Marx céget vásárolta fel, amely a Barack Obama amerikai elnök által kedvelt Hickey Freeman öltönyöket is gyártja.

És hogy mindezek a terjeszkedések milyen kockázatokkal járnak? A cikk folytatásában holnap kiderül.

Forrás: www.ft.com, http://www.voguelive.org